„Mennyire kell politikai analfabétának lenni?” – Török Gábor reagált Sulyok fiataloknak küldött üzenetére
A politológus nem érti, mi volt ezzel a köztársasági elnök célja.
A politológus nem érti, mi volt ezzel a köztársasági elnök célja.
A miniszterelnök fényképet tett közzé arról, hogy meghívhatta az elemzőt a gombóc fagyira, amivel kilenc éve tartozhatott egy fogadás nyereményeként.
Az elemző úgy véli, a saját helyzetéhez képest mindkét párt jelentős eredményt ért el.
A miniszterelnök név szerint említette Török Gábort a Harcosok órája című YouTube-csatornának adott interjúban, de az elemző szerint ezzel neki nincs dolga.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a miniszterelnök ruháján lévő dátumnak.
A politológus a gyorselemzésében arra utal, hogy a miniszterelnök nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Republikon Intézet vezetője szerint egy most rendezett választás „brutális Tisza-fölényt, óriási Fidesz-bukást eredményezne”.
Török Gábor politológus vasárnap a jelenlegi ismeretek alapján mondott prognózist a 2026-os választást illetően, de hangsúlyozta, hogy a helyzet napról napra változhat.
A politikai elemző szerint a jövő évi választás a miniszterelnökről fog szólni.
A kormányoldal megpróbál egy olyan narratívát költeni a szombati óriási tüntetésről, amelyben logikai gubanc van.
A politikai elemző Orbán Viktor saját beszámolójával mutat rá, hogy ez a módszer hova vezet.
Török Gábor szerint ha a kutatócég nem téved, „akkor ez már a sokat emlegetett elbillenés”.
A politikai elemző úgy gondolja, hogy az ellenzéki tábort akarta felhergelni a kormánypárt a törvényjavaslattal, de csak részsikert ért el.
Persze – ismeri el az elemző – nem biztos, hogy Orbán Viktor átadja a stafétát másnak a Fideszben, mert talán úgy látja, 2026 még nyerhető. És ön szerint? Szavazzon!
A politikai elemző szerint leginkább szimbolikus jelentősége van Gyurcsány Ferenc távozásának.
A politikai elemző szerint a lepkefing- és atombombaskálán érdemes értelmezni Magyar Péter felvételét, amelyen a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy szakítanak a békementalitással.
A zebrázás után itt az angolnázás.
A politológus szerint persze kellemetlen ez a Tiszának, de aligha rengeti meg, és a Fidesz sem biztos, hogy profitálni tud annyit belőle, mint reméli.
Az elemző szerint nem lehet tudni, melyik felmérés áll közel a valósághoz, de egy kampányban nem is ez a fontos kérdés, hanem az: melyik hat jobban.
Az elemző szerint is jó lenne érteni, hogy mit vár ettől Orbán.